Kedvenceim: Hoc Informatika Online
radikalmod

Rubicon
1. Tervezés és az első lépések
2007.12.01.
Októberben volt a Rubik világbajnokság, akkor sok helyen lehetett látni a kockát. Akkor még eszembe se jutott, hogy gépet is lehetne tenni egy nagyobb kockába. Úgy 2 hete láttam valami külföldi blogban, hogy valaki egy mélysugárzót épített fából, egy nagy Rubik Kocka formájában.
Miután ihletet kaptam, vettem is egy darab mdf falapot. Eredetileg 1cm vastagot néztem ki, de csak 16mm-est kaptam. Előző szomszédunknak van egy asztali körfűrésze, nála lettek kivágva a kis falapok, összesen 54 darab :) Persze nem mind négyzet alakú, mert az élek és sarkok összehozásnál, némelyiknél le kellett vonni a lapvastagságot. Méretét tekintve szerintem nem lesz túl nagy ház, minden irányban 32cm. Egy négyzet 10x10cm, köztük pedig 1cm hézag, így jött ki a 32. Úgy gondoltam, hogy a sok 10x1cm-es hézagon keresztül megfelelő lesz a szellőzés. Bár a ház hátulján azért kihagyok 2 négyzetlapot, egyikbe egy 12cm-es venti megy majd, a másikon pedig a kábelek jönnek ki. A dvd-rom és a kapcsolók rejtve lesznek, melyek 1 sor "kocka" felhajtásával lesznek elérhetők. Minden falap feketére lesz festve, a színek pedig fényes öntapadós tapétával lesznek feltéve. Először festeni akartam, de szeretnék nevezni a Computermodés versenyre, és azzal nem lennék kész.
Megpróbáltam mindent előre megtervezni, így készítettem egy Google SketchUp modellt. A progi ingyenesen letölthető, így bárki megnézheti a 3D-s tervet: rubicon.skp (kb. 11mega)

(A képek nagyíthatóak!)
2. Ragasztás és csiszolás
2007.12.03.

Nem sok időm van, így egy bejegyzés elég sűrű lesz. A falapok összeragasztása úgy 2 napot vett igénybe. Egy-egy ragasztás úgy fél-egy óra alatt megkötött. A legmacerásabb feladat a sarkok összeragasztása volt, mert a lapok nem túl derékszögűek, valószínűleg a szeletelőgép félrehordott. Egy szalagos csiszolóval nagyjából sikerült helyrehozni a széleket. A csiszológépet fejjel lefelé az asztalhoz erősítettem, és óvatosan nyomtam rá a falapokat. Ezt azért csináltam így, mert a gép nagyon "harapott", és így jobban is láttam, hogy mennyit csiszoltam már le. Persze egy vastag kesztyűt is felvettem, nehogy egy rossz pillanatban eltűnjön a kezemről a bőr :). Miután minden elemet összeragasztottam, és méretre csiszoltam, a lapok éleit is lekerekítettem. Az egyéb pontatlanságokat kigletteltem, majd ismét csiszolás következett. Némi festéknyom is felfedezhető az egyik képen, mert egyik elemen próbálgattam a festést. Amit aztán elvetettem, mert több rétegben kellett festeni, és köztük mindig simára csiszolni a rétegeket. Bár szép volt az eredmény, de nagyon időigényes.
Annyit azért elárulok, hogy a festést nem vetettem el véglegesen, mert ha jól sikerül a mostani kocka, akkor a következő MTH-ra egy nagyobbat készítek.


(A képek nagyíthatóak!)
3. Váz készítés és festés előkészítés
2007.12.04.

Elkészült a kocka váza, ami a falapokat tartja össze. Az első képen még félkész állapotban, bal oldalt van az alja, jobbra meg a hátulja, ott lesz kihagyva két falap, a középsőbe megy a 12cm-es venti. Aztán próbálgattam a fekete alapszínt felvinni az egyik elemre, de nagyon beszívta a festéket, és nem fogta meg rendesen. Így aztán lekentem minden elemet lenolajjal. Először egy nem használt fadarabon kipróbáltam, hogy festeni is lehet-e utána. Az utolsó két képen a kocka alja látható fejjel lefelé, és a felső része. Az alsó részben lesz az alaplap (1x3x3 kocka), a felsőben meg a többi hardware. A két rész persze szétválasztható egymástól, így lehet majd szerelni.
Van egy kép a 6 különböző színű öntapadós tapétáról is, remélem a kockán is jól fog mutatni.


(A képek nagyíthatóak!)
4. Öntapadós tapéta darabolása
2007.12.08.

Egyik barkácsáruházban vettem egy új szike készletet, mert a tavalyiak már eltörtek. Igaz, hogy kb. kétszer annyiba került, de minden része fém. Az előzőnek a kés befogó része műanyagból volt, ami elég hamar eltört.
Tehát ott tartottam, hogy nekiestem a tapétadarabolásnak. Úgy 3 órámba tellett, mire kivágtam az 54 darab négyzetet. A sarkok lekerekítése még csak most következik, amihez gyártottam egy sablont. Fogtam egy régi telefonkártyát, kettévágtam, és két L alakot készítettem belőle. Ezeket egyik oldaluknál fogva összefogattam egy darab öntapis tapétával. A kártya sarkainak lekerekített íve pont jó, így két egymásra hajtott sarok közé téve egy négyzetet, a kilógó csücsköt le tudom húzni egy szikével. Ez is jó móka lesz, mert csak 216 sarka van összesen az 54 darab négyzetnek :)


(A képek nagyíthatóak!)
5. Összeszerelve, de festve nem
2007.12.11.

Összeraktam a kockát, hogy megnézzem minden belefér-e rendben. Az ajtónyitó mechanikáról sokat nem tudok mondani, két darab mezei ajtókivető pántot építettem be. A kocka elejére még be kell tennem egy falapot, a hátlapon viszont kimaradnak. Hátul a felső lyuknál láthatóak a venti felfogató fülek. Az ide felszerelt 12cm-es venti, reményeim szerint a táp és proci melegét is kivezeti. A maradék meleg levegő pedig kiszáll a fentebb lévő réseken.
Most egy kicsit tarkának néz ki az egész, mert próbálgattam a festést, de elvileg ma jön egy jó kis fekete alapozó festék. A hordozás megkönnyítésére egy rézrúdból hajlított fület is felszereltem. Ez is feketére lesz festve, és a négyzetek közti résbe fekszik. Ha szükség van a fülre, egy ujjal kihajtható.


(A képek nagyíthatóak!)
6. Festés és összeszerelés
2007.12.15.

A kocka minden lapját lefestettem feketére, majd ráragasztottam a kis színes öntapadós tapéta darabokat. Úgy rendeztem el a színeket, mint egy igazi Rubik Kockán, amit jól eltekergettem. Belsőleg semmi extra nincs benne, egy körfénycsöven kívül, mert gondoltam úgysem látszik. A képen ugyan nincs rajta, mert integrált vga-s a lap, de egy teljes magasságú vga kártya is belefér. Az első képen a kocka felső része látható. Az összeszerelési sorrend csak a dvd-rom és táp esetén számít, a HDD-hez viszont könnyű hozzáférni, csak 2 csavar fogja a "tartókonzolt". A ház aljába (2. kép) tehettem volna egy rendes alaplapi tálcát is, de mivel nem tervezek bele bővítőkártyákat, így felesleges súlynak gondoltam csak. A bekapcsolás módjáról érdemes még írnom, amit úgy oldottam meg, hogy szemből a középső zöld négyzetet lehet megnyomni (billenteni), a "bonyolult" mechanika az első képen felfedezhető:)


(A képek nagyíthatóak!)